Gyűrűk Ura/Hobbit Fanfiction Írói Kihívás

Hobbitnyi Kalandok Középföldén

Tolkien porszívója

2015. július 07. - SlytHay

Mindenki kezdte valahol. J.R.R. Tolkien professzor csodálatos és egyedi univerzuma kérdés nélkül beszippantja az embert, ha egy pillanatra is meggyengül az ellenállása – még akkor is, ha korábban minden erejével azon volt, hogy a szilárd valóságban vesse meg a lábát. Ezt az effektust nevezem Tolkien porszívójának. Mert ha egyszer a hatósugarába kerülsz, gyorsan vagy szép lassan, de biztosan a porzsákban kötsz ki, ahonnan nincs kiút, és végtelen időkig egy fantáziával színezett 'kis' vacokban ragadsz, ahol az idegesítő vagy épp kedves szomszédaid a hobbitok, mágusok, tündék és orkok, ahol kutya helyett varg őrzi a telkedet, ahol a sárkányok nem csak mesebeli gonoszak, és ahol egy gyűrű – elsősorban – nem két társ közötti kapcsot szimbolizál, hanem egy egész világ sorsáért vállalt (el)kötelezettséget.

Ebben a bejegyzésben a kihívás néhány írójától olvasható egy-egy rövid leírás, miképp estek áldozatul Tolkien porszívójának.

 ---¤---

Alavel

Ha jól emlékszem, 2012 augusztusában kezdődött el az egész. Bevallom, ránézésre irtóztam az egész Gyűrűk ura világtól, meglehetősen utáltam, hogy mindig mindenki meg akarta nézetni velem a filmet. A számomra most már többször hallott, ismerős kifogásokat használtam fel anno én is, mint ez a film túl hosszú, vagy unalmas, ráadásul nem vagyok gyík, se kocka. Szó mi szó, talán tudjátok, hogy van ez, a tizenéves fejemmel túl „menőnek” éreztem magam egy ilyen filmhez.

Pár hónappal augusztus előtt az iskolából hazajövet ott várt az asztalomon feltornyozva a három könyv. A Gyűrűk ura triológia. Nevelőapám szerint érdemes lenne elolvasnom. És bele is vágtam A Gyűrű Szövetségébe. De semmi, valahányszor megpróbáltam, Bilbó születésnapjáig sikerült eljutnom. Viszont valamilyen szinten el kezdett érdekelni a dolog, és arra gondoltam, hogy megpróbálom más irányból megközelíteni ezt a fandomot.

Egy unalmas, forró augusztusi napon gondoltam, miért is ne, beraktam a lejátszóba az első részt. És az első után a másodikat, utána egyből a harmadikat. Tátott szájjal néztem végig a filmeket, melyek röpke kilenc óra alatt konkrétan kitéptek az akkori Harry Potter korszakomból, áttaszítva egy újabb, még felfedezésre váróba. Hatalmas tévedésben voltam A Gyűrűk urával kapcsolatban, és szégyellni valóan előítéletes. Azóta is tartom, hogy ezek a világ legfantasztikusabb filmjei. Többek, mint filmek.

A történet lebilincselő, a látványvilág elragadó, a színészi alakítások lenyűgözőek és a zene valahogyan világon túli. Valahogy így sikerült lenyűgözni engem. Nehéz lenne szavakba önteni, hogy mit is jelent nekem az egész világ. Persze egyből el kezdtem olvasni a könyveket, ami persze csak rákontrázott, és azt hiszem, kijelenthetem, hogy a tizenharmadik életévem felét Középföldén töltöttem. Persze furcsa, hogy egy film így megváltoztatott. Hisz hétköznapi szemmel szemlélve ez csak egy film, képkockák egymás után, és nem a valóság. Igen, vannak emberek, akik ha még akarnák se érthetnék meg ezt a világot. Nekem ez mégis biztonságot jelentett, ahová elbújhattam az élet gondjai elől.

Szerencsém volt, még abban az évben kijött A Hobbit első része, ami aztán rendesen megerősítette a rajongásomat. A babó pedig pláne. Soha nem olvastam jobb könyvet, vagy ami felért volna hozzá. Nem, még A Gyűrűk ura se.

És e filmek és könyvek révén kezdtem el írni is. Éppen házi feladatot csináltam, amikor ráakadtam, és megismerkedtem a fanfiction fogalmával. Mondanom se kell, a házi feladat nem készült el másnapra...

Összességében rengeteget köszönhetek ennek a fandomnak. Talán nevetséges, talán nem, de barátságra leltem benne igaz barátok helyett és megnyugvást a legnagyobb káoszban is. És még mindig reménykedek, hogy nem A Hobbit volt az utolsó megfilmesített Tolkien mű. :)

 

BaO2

A kezdetekről kéne írni, de akárhogyan is töröm a buksimat, a legeslegelejére nem emlékszem. Tíz éves korom óta vagyok könyvmoly, ez fix. Volt a Kincskereső kisködmön, az Egri csillagok, a Bűn és bűnhődés, az Abigél, az Eragon, a Húrin gyermekei, a Szilmarilok, a hobbit -- amikor még nem volt felkapott, és a legrettenetesebb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy Peter Jackson valaha szépfiút csinál a törpökből. S aztán természetesen a Gyűrűk Ura sem maradhatott ki. Tizenhárom vagy tizennégy lehettem, amikor megkaptam a trilógiát a nagyszüleimtől. Néhány nap alatt ki is olvastam.

Nagyon sokáig, évekig nem szennyezték a fantáziámat a filmek, aztán kíváncsiságból, vagy mi, mégis megnéztem őket. Persze annak rendje, s módja szerint beleszerettem Orlando Bloomon át Karl Urbanba, s aztán rádöbbentem, hogy mennyi mindent rontott el PJ. Én például imádtam az első könyvben a Bombadil Toma, Aranymag részeket, meg a sírbuckáki kalandozást. Ezek gyönyörűen kimaradtak a filmből. Ja igen, és rongyosra olvastam azt a fejezetet is, amikor az uruk-haiok elrabolják Trufát és Pippint. Már akkor kibontakozott bennem a bűnös szenvedély az orkok iránt.

Egy idő után valami hiányzott. Vágytam olvasni olyan dolgokról, amelyek sajnos egyik Tolkien-műben sem szerepeltek. A törpökről, a Mordoron túli területről, a Boszorkánykirályról, az orkokról. Rájöttem, hogy ezeket csak úgy olvashatom, ha én írom le.

 

Emyke

Hogy is volt az a drágaszágomékkal?

Rólam tudni kell, hogy elsősorban Potterhead vagyok, a „gyűrűkurás” szerelem csak később talált meg. Először csak a filmeket láttam, és megfogott az egész hangulata, a különleges világ, amit Tolkien megalkotott. Ezeket többször is láttam, a könyveket, ha jól emlékszem, csak egy éve sikerült kiolvasnom. Régebben is kivettem őket, de nem jutottam túl az előszón, így inkább visszavittem mindet. Csalódott voltam, nem hittem, hogy ilyen nehéz olvasmányok. Aztán évekig eszembe sem jutott „gyűrűkurázni”, maximum annyira, hogy ha adták a filmeket, le sem tudtam venni a szemem a tündékről, Frodóékról, vagy éppen Aragornról. Amik még nagyon megfogtak, azok a ruhák voltak. Elképesztettek már akkor is. Azért mondom ezt így, mert ma már ott tartok velük, hogy szeretnék magamnak minimum egy tünde ruhát. Hobbi szinten jelmezkészítéssel foglalkozom, és az igazi löketet a Hobbit című film adta meg, hogy idáig jussak a rajongásommal. Valószínűleg egy original tünde leszek, bár nekem talán Tauriel vagy Arwen állna jól. Viszont megvan a nagy szerelmem, szóval abból nem hiszem, hogy engednék. A Hobbit óta már jártam a film premier vetítésén, két részre is eljutottam, és fantasztikus élmények voltak. Szerintem rendszeres látogatója leszek a Tolkien-napoknak is, illetve az ilyen nagyobb jelmezes találkozóknak, ha meglesz már a ruhám, ha nem, akkor is.

 

Luthien Lovemagic

Star Wars – avagy egyenes út A Gyűrűk Urához

Nem kedves olvasó, nem látsz rosszul. Tényleg így történt. Kb. nyolc éves korom óta vagyok Star Wars rajongó, ez volt az első fandom, ami igazán beszippantott. Aztán A klónok támadásának moziba kerülésekor, aminek már több mint tíz éve, olvastam egy cikket a filmről a VOX magazinban, aminek a végén volt egy összehasonlítás, amiben összevetették, hogy miben egyezik a Star Wars és A Gyűrűk Ura alapsztorija. Na, én ezen akkor annyira kiakadtam, hogy úgy döntöttem, hogy soha nem fogom bottal se piszkálni Tolkien művét. Mert hogy jöttek ahhoz, hogy az én kedvenc fandomomat bármihez is hasonlítgassák? Ám mégis ez volt az a cikk, ami elindított a Gyűrűk Ura megismerésének útján. Noha az első két részt még nem láttam moziban, és először A két tornyot láttam, de aztán beszippantott a világ. Akkor még Orlando Bloom Legolas alakításáért voltam oda, bár ez rövid életű első fellángolás volt. Azóta a kedvenc szereplőm Samu lett a filmekben, a könyvekben meg Aragorn. Bár a Szövetség tagjai közül nehezen tudnék választani, mert még Boromirt is szeretem, mert bizonyos tulajdonságai megkedveltették velem. Ha a fajok közül kellene választanom, akkor egyértelműen a tündéket választanám vagy a valákat. Végezetül annyit tennék hozzá, hogy nem bántam meg, hogy a Star Wars elindított Tolkien világának megismerése útján.

 

Merilwen

Már nem is emlékszem, mikor olvastam először Tolkien regényeit. Rögtön megszerettem őket, de kezdetben nem fogott meg annyira a világuk.

Aztán a gimnáziumban akadt egy barátnőm, aki nem ismerte azelőtt ezeket a könyveket. Én lelkesen meséltem neki róluk, újraolvastam őket, és mindketten beléjük szerettünk. Lefordítottuk tündére a nevünket, mae govannennel köszöntünk egymásnak, kitárgyaltuk a Gyűrűk Ura összes pasiját – szóval úgy viselkedtünk, mint bármely rajongó.

Ebben az időben jöttem rá arra is, hogy „jé, az a három nagy doboz ott a felső polcon a Gyűrűk Ura bővített változata werkfilmestül”, és azonnal nekikezdtem a megnézésüknek. Aztán húsz perc után kikapcsoltam a Gyűrű Szövetségét, mert nem bírtam a szörnyetegeket. (A legrémisztőbb kitalált teremtmény, amit filmen láttam azelőtt, a hétfejű sárkány volt…) Ekkor támadt édesapámnak az az ötlete, hogy nézzem meg először a werkfilmeket, hogy kicsit szokjam a látványt, és láthassam, hogyan készültek ezek a lények, hátha akkor nem jövök tőlük frászba. Bejött, azóta vagyok kulisszatitok-rajongó. Végignéztem őket még egyszer, amikor az öcsém „nőtt bele” a filmekbe; jelenleg pedig a Hobbit első részének háttértörténetein vigyorgunk-ámulunk esténként.

Számos imádott jelenetem van a Gyűrűk Urából, annyi, hogy inkább fel sem sorolom őket. Talán a két abszolút kedvenc Éowyn raguja a Két toronyból és Aragorn koronázása, pontosabban az utána következő tisztelgés a hobbitok előtt. És persze a végső csata eleje, amikor fokozatosan rohanják le az orkokat: elöl Aragorn, aztán Trufa és Pippin, utánuk a Szövetség többi tagja, és végül az egész sereg…

Amikor megpillantottam Gandalfot a Váratlan utazás plakátján, alig akartam hinni a szememnek. Rettentő boldog voltam, hogy megcsinálták. Azt a filmet apámmal és öcsémmel néztük a moziban. A végső jelenetnél, mikor Thorin látszólag megint leszedi Bilbó fejét, gondolatban erősen szorongattam Peter Jackson torkát, valaki pedig mondta is a mögöttem lévő sorban, hogy „a szemét!” Aztán persze, mint tudjuk, minden jóra fordult. :)

A második részt otthon néztük a neten. Fel voltam háborodva, hogy „hogy lehet így vége?!” Képzeletben folytattam a történetet, beletettem egy saját karaktert is – aztán persze szinte semmi nem úgy történt, ahogy én azt vizionálgattam.

Az öt sereg csatájának is megvan a maga kerettörténete: mikor moziba akartunk menni, hogy megnézzük, iszonyatos jégvihar tombolt, nem lehetett kimenni az utcára. Mi a város szélén lakunk, a mozi meg persze a belvárosban van, úgyhogy mikor kiderült, hogy aznap nem tudunk elmenni, majdnem sírógörcsöt kaptam… Szerencsére másnap elolvadt az utakat fedő jégpáncél, és be tudtuk pótolni a mulasztást.

Olvastam a Hobbitot, így előre tudtam a film cselekményét, és ez egy alkalommal jól is jött. Mikor Azog a jég alá esett, nekem az járt a fejemben, hogy „Ennyire nem változtathatja meg Peter a cselekményt, Thorin meg fog halni, és holtbiztos, hogy Azog öli meg, másként nem lehet, tehát ő még nem halt meg!” Súgtam is az öcsémnek (aki szintén nagy rajongó), hogy „vigyázz, ijesztő lesz”, de nem hallgatott rám. Végül persze kinek lett igaza?!

És amiről ő sem tud (pedig vele általában minden titkomat megosztom): a születésnapjára A hobbit – Váratlan utazást kért, bővített változatot, werkfilmestül. Egy hónappal az esemény előtt rábukkantam – a trilógia első két részére… Mulatságos hallgatni a könyörgéseit, hogy „nem kell más ajándék, csak ez”, és a szüleim kitérő válaszait. Nemsokára pedig itt a névnapja. Vele együtt én is alig várom az ajándékát. :)

 

Rosa

Szánom-bánom minden vétkem, de Tolkien mester műveivel könyvlapon még nem ismerkedtem össze, bár ezt a hiányosságomat igyekszem pótolni. A Gyűrűk Urával egy VHS-kazetta borítóján találkoztam először, és egyből megragadott a cím. Hamar a tettek mezejére léptem, kikuncsorogtam a filmet a szüleimtől, és nekiálltam megnézni. Ó, hát persze, hogy nem az első résszel kezdtem, a logikus sorrend felállítása és követése az én családomban nem divat, így azonnal a második rész izgalmaiba vetettem magamat. Gondolom, mondanom sem kell, hogy egy árva kukkot nem értettem belőle. Persze, mikor megpislogtam az első részt, majd a harmadikat, világossá vált minden, de az élmény nem volt ugyanolyan, mintha egyhuzamban néztem volna meg a trilógiát. Azzal vigasztaltam magamat, hogy sebaj, a Hobbittal majd minden másképp lesz. Ez volt az elmélet, viszont mire észbe kaptam, Smaug szemkápráztató pusztasága előtt csücsültem a moziteremben, és erős déja vu érzéssel vettem tudomásul, hogy jé, megint nem értek semmit. Persze, utána megkaptam a fejmosást a barátaimtól, hogy mégis hogyan tehettem meg ugyanazt a szörnyűséget az új trilógiával, amit a régivel. Legnagyobb bánatukra nem reagáltam semmit, mert még mindig Thranduil, Thorin, és legfőképpen Zsákos Bilbó okozta kábulatomból próbáltam kikecmeregni. Nem jártam sikerrel, még mindig nem. Talán soha nem is fogok.

(Figyelem! Ha Bilbónak akár csak egyetlen bongyor hajszála is meggörbül, akkor kő kövön nem marad, mert jönnek a verőtörpjeim. Bizony. Az én oldalamon törpök, tündék, mágusok és cinikus sárkányok állnak. És a tiéden, Bilbó-bántó? A tiéden ki áll, hmmm? Sóval fogunk behinteni, te galád!)

 

Sagastrina

Hogy hogyan ismerkedtem meg a LOTR világával, illetve J.R.R.Tolkiennel… Ez egy fogas kérdés. Többnyire azért, mert nem emlékszem. Nyilván, elolvastam a könyveket, megnéztem a filmeket. Mindig is a tündék voltak azok, akik elvarázsoltak. Bal bla bla… a többi sablonszöveg.

Emlékszem, halálosan oda voltam meg vissza, mikor megtudtam, hogy a színész, aki Elrondot játssza, A mátrix ügynöke is egyben. Sírvaröhögtem az abszurditásán a két karakterkapcsolatnak. De ez nem hagyott nyugodni, míg szívemben Elrond saját fészket épített, és azóta is a kedvenceim közé tartozik.

Soha nem mélyedtem el extrém mélységekig a fandomban. Bevallom őszintén, se a Szilmarilokat, se a Hobbitot nem olvastam. A Trilógiát viszont igen, és a filmeket is megnéztem, és nagyon tetszettek. Persze lehet rantolni, hogy mennyire nem a könyvről szól, stb. De ez biznisz. Mégis mit várunk?

Ami kicsit elmélyítette a lotr-szeretetemet, azok a fanficek voltak. Általános iskolai legjobb barátnőm jegyezte meg, hogy ő ezeket olvassa, és linkelt párat. Mintha kirobbantottak volna egy szárnyaskaput, és mögötte illatozó rétek, végeláthatatlan csodás erdők, lehetőségek terültek volna szemem elé. Persze örök szenvedélyem a HP, szóval azonnal keresgélni kezdtem… Amikor pedig a HP/LOTR cross fandom végre megmutatkozott elöttem, a világom hogy is mondjam csak… Új szintekre lépett. Azóta is vadászok BÁRMILYEN HP/LOTR fic után, de sajnos ez a pecifikus fandom kevés hosszú és kiépített történettel rendelkezik. Nagy sajnálatomra. Igen, mielőtt még bárkiben felmerülne a kérdés, terveztem ilyen ficet, nem egyet. De sajnos az időhiány, a folyamatos önostorozás következtében csak foszlányok leledzenek merevlemezeim bugyraiban.

---¤---

Kommentben bárki szabadon megoszthatja a saját találkozását, küzdelmét Tolkien porszívójával. Szívesen fogadjuk és olvassuk mindenki beszámolóját. :)

 

Üdvözlettel,

SlytHay

A bejegyzés trackback címe:

https://lotr-hobbit-kihivas.blog.hu/api/trackback/id/tr467607372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.