Gyűrűk Ura/Hobbit Fanfiction Írói Kihívás

Hobbitnyi Kalandok Középföldén

III. GYU/Hobbit Kihívás – Eredményhirdetés

2017. szeptember 11. - SlytHay

Kedves Mindenki!


Elérkezett a várva várt pillanat. Kiderül, hogy melyik történet kinek a tollából született, illetve a végeredményre is fény derül.

Először is, szeretném megköszönni négy drága Olvasónknak a kitartó részvételt. Tudom, hogy szigorú voltam a szabálymódosítással, amivel minden versenyző történet elolvasását és pontozását kötelezővé tettem az érvényes szavazathoz, de sajnos a fandom magyar fanfiction-író táborának kislétszámúsága megkövetelte. Bízom benne, hogy ettől függetlenül is örömötöket leltétek a kihívásban, és hogy senki szeme és elméje nem szenvedett maradandó károsodást. ;))

Alavel, Luthien Lovemagic, Merilwen és Ziaw – Köszönjük!

 


Nem húznám sokáig az időt, már így is vártatok eleget, mind Írók, mind Olvasók, szóval következzék is az eredményhirdetés és a bannerek kiosztása.

A történetekre kapott pontok és a büntetőpontok átlagolással kerültek kiszámolásra. A késésért járó pontlevonás természetesen a megfelelő átlagolással beszámolásra került a végeredménybe. Ha bárki szeretné megnézni a számítást tartalmazó táblázatot, vagy bármilyen a végeredménnyel kapcsolatos kérdése, problémája van, a lotr.hobbit.kihivas@gmail.com e-mail címre írhat.

~

Ezúttal nem csapatban, hanem egyénileg versenyeztek az Írók.

Az idei kihíváson két visszalépő Írónk volt, így összesen hat történet érkezett be, melyek közül egy késéssel leadott történet született, aminek a végső pontszáma már tartalmazza a késésért levont pontokat.

Lássuk a kihívás három legtöbb átlagpontot elért történetét...

 

 I. helyezett

ef-chan Hallasz? c. története

38,25 ponttal

1_ef-chan.JPG

~emlékbanner~

iii_ef-chan.JPG

II. helyezett

BaO2 Senki sincs otthon c. története

34,50 ponttal

2_bao2.JPG

 ~emlékbanner~

iii_bao2.JPG

III. helyezett

stoobie Fuss, fuss és fuss c. története

34,25 ponttal

3_stoobie.JPG

~emlékbanner~

iii_stoobie.JPG
 

Emlékbannert kapnak

 iii_selly.JPG
 

iii_rosa.JPG
  

iii_emy.JPG  

Mindenkinek gratulálok!

 

Köszönöm még egyszer mindenkinek, aki itt volt velünk: írt, olvasott, pontozott, esetleg a háttérben buzdított. Remélem, hogy a történetek a kihíváson kívül is sok-sok mindenkihez el fognak még jutni, hiszen megérdemlik.

Viszlát mindenkinek, a hobbitüreg ajtaja most bezárul, s jövőre talán újra kitárul... :)

009-20122013a.jpg

 

Üdvözlettel,

SlytHay

A bejegyzés trackback címe:

https://lotr-hobbit-kihivas.blog.hu/api/trackback/id/tr3812822348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efchan 2017.09.12. 17:38:46

Sziasztok!

Először is szeretnék gratulálni minden résztvevőnek, hiszen ahogy meg is tapasztaltam, nem egyszerű ebben a fandomban bármit is alkotni, nemhogy egy ilyen kötöttebb, de igen kreatív kihívásban. Szerintem mindannyian büszkék lehetünk, hogy sikerült írnunk, s nem adtuk fel a határidő közeledtével.

Másodszor szeretném megköszönni mind a négy kritikaírónak a kedves szavakat - számomra a ti soraitok voltak a legfontosabbak az egész kihívás alatt, mert csak a visszacsatolás miatt szerettem volna összehozni egy épkézláb ficcet a pályázatra, nem panaszkodhatok, abszolút megkaptam, amit szerettem volna. A korrigáló felvetéseket, hibákra felhívó szavakat külön köszönöm, mert azok segítik az embert a leginkább a továbbfejlődésben, s legközelebb ilyen szempontok szerint is átgondolom, bármit is írok ^^

Harmadrészt köszönet illeti a kihívás kiötlőjét és lebonyolítóját. Sosem gondoltam, hogy valaha hozzá merek nyúlni Tolkien világához, de egyszerűen annyira gondolatébresztő volt a kihívás, hogy azonnal megihletett, és nagy szerencsémre tökéletesen illeszkedett az alap elképzelésemhez a titkos kulcs is, csak nagyon kis mértékben módosította az alapelgondolást.

Amikor írtam a kis művem, nem gondoltam, hogy ennyire eredményes kis történet lesz, az volt a cél, hogy legalább erősen a középmezőnyben érezhessem majd magam, ezért roppant mód meghatódtam, és megtisztelve érzem magam, s büszke örömmel mentettem le a két bannert. Nagyon szépen köszönöm x3

Nem ígérem, hogy legközelebb újra itt leszek, de mindenképp tanulságos és szórakoztató kihívásként marad meg bennem ez a kis kiruccanás a hobbitok és Tolkien világába ^^

Metálcsibi 2017.09.13. 18:40:06

Én is gratulálok mindenkinek és köszönöm neked, Sly, hogy idén is megrendezted! Reméljük, jövőre is kinyílik az az ajtó! :)

És Rosa. Kééérlek, ne tűnj el újra :D

Alavel 2017.09.13. 21:50:02

*huge facepalm*
*nevet változtat, és elköltözik Peruba*
Azt hiszem kicsit mellé lőttem a találgatásnál..xD No mindegy.
Nagy gratuláció az íróknak, és még egyszer köszönet az élményért:3