II. TÖRTÉNET

Cím: Tökéletes látszat
 
Kulcsok:

• Ellentétpár: haragtartás - megbocsátás
• Címkulcs: Tökéletes látszat
• Titkos: tükör
  

Jelentősebb szereplők: Thorin, Legolas, Bilbó
Páros: Thorin/Legolas
Műfaj: könnyed romantikus
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: pre-slash, modern!AU, OOC
Jogok: Minden jog J.R.R. Tolkient illeti.
Tartalom: Thorin Oakenshield évek óta gyűlöli a Mirkwood birodalmat, valami mégis ráveszi őt a megbocsátásra.
Megjegyzés: Hálás köszönetem a bétázásért egy kedves ismerősömnek, aki nem szeretné felfedni a nevét.
Ihletforrás: Néhány fanart, ahol Thranduilékat modern köntösben láthatjuk.

Tökéletes látszat

Már megint ez a Mr Greenleaf! Hányszor, de hányszor megmondta, hogy nem érdemes ezzel a családdal üzletelni, mert ugyanolyan szemét a fiú is, akár az apja. De hiába minden szó, minden egyes intelem, úgy tűnik, süket fülekre talált. A főnöke megbízta őt, hogy találkozzon az ifjabbik trónörökössel - magában gúnyosan csak így nevezte a Mirkwood média birodalom urának fiát -, és nem tiltakozhatott, mert akkor elbúcsúzhatott az állásától. Így hát lenyelte a kefét és kocsiba vágta magát, hogy több száz kilométert levezetve átadja a főnöke ajánlatát. Néhány órányi autókázás után meg is érkezett a helyszínre. Hiába járt már többször is a Mirkwood villában, sosem tudta megszokni azt a fényűzést, amit ez a család megengedett magának. Miután begördült az égig nyúló kovácsoltvas kapun - ami pont az utolsó pillanatban nyílt ki, mielőtt nekiment volna -, kilométeres autókihajtó várta. Odabent úgy érezte magát, mint aki a világ legszebb parkjába csöppent, csak azután látta meg a kastély méretű villát, miután végighajtott a milliméter pontossággal megmetszett bokrok és az utolsó fűszálig rendezett virágágyások között. Szinte már bűnnek érezte ide autóval behajtani. Ha nem lett volna ott a betonút, valószínűleg csak gyalog lett volna mersze végigmenni ezen az úton. Az emlegetett villa pedig minden képzeletet felülmúlt. Az épületet Versailles-i kastély mértékű pompához hasonlította, annyi különbséggel, hogy falai nem hófehérek voltak, hanem szürkék, akár egy várfalé. Máskülönben minden stimmelt: a túldíszített ablakoktól kezdve a pompázatos szobrokig, Thorin csak a koronát hiányolta a ház urának a fejéről. Leállította a motort, igyekezett eltüntetni az arcára kiült undorral vegyes álmélkodó kifejezést. A lépcsőnél egy szolga állt ugrásra készen, amint kiszállt a kocsiból odalépett hozzá, hogy elvegye a csomagját.

– Hozzám ne érjen! – rivallt rá kissé gorombán.

– De az uram meghagyta, hogy…

– Teszek rá, mit mondott az ura, azt mondja meg, hol van a fia!

Szegény szolgálólány majdnem elsírta magát, ám ekkor megjelent az emlegetett fiú a lépcsőn.

– Itt vagyok! – szólt emeltebb hangon.

A házigazda jelentőségteljes pillantást vetett a szolgára, akinek nem kellett kétszer szólni, hogy távozzon.

– Mondja, feltétlenül szükség volt erre? Milyen jogon rémisztgeti az embereimet? – lépett Thorin elé a fiatalember.

A vendégnek tetszett a fiú határozott fellépése, de igyekezett megtartani a tisztes távolságot. Végtére is nem azért jött, hogy mindjárt kidobassa magát. 

– Csak kíváncsi voltam, hogy még mindig olyan vendégszeretőek-e itt. – sziszegte kissé visszafogottabban Thorin.

– Nem tudom, mire célozgat, de ha továbbra is ilyen hangnemben óhajt velem beszélni, jobb, ha máris távozik.

Thorint meglepte, hogy Legolas nem jött rá, kiről is beszélt az imént. Igyekezett udvariasabb hangnemet megütni ezek után.  

– Való igaz, goromba voltam. Thorin Oakenshield vagyok a Middle Earth médiától. A főnököm küldött, lenne egy javaslata számukra.

– Tudom ki maga, jöjjön velem.  

Thorin követte. Eltelt egy kis idő, azóta, hogy utoljára látta, de egyvalami azonnal feltűnt neki: a fiú egyre jobban kezdett az apjára ütni. Bár még messze volt annak ezüstszínű, derék alá omló fürtjeitől, hátközépig érő egyenes, szőke haja feltűnően jóképűvé tette. Nehezen szokta meg átható tekintetét, megesküdött volna rá, hogy a fiú a kék szemei miatt sok nő álma lehetett. Úgy hallotta, hogy édesapja megkapott mindent és mindenkit, akire csak vágyott, biztosra vehette, hogy hamarosan a fia is követni fogja ezen az úton. Egy kellemes kerthelyiségbe vezette őt, ahol néhány pad és asztal kapott helyet. Bódító virágillat csapta meg az orrát, önkéntelen reakcióként az orra alá kapta a kezét, minta el akarna hessegetni valamit.

– Mi az? Zavarják a méhek? – kérdezte Legolas.

– A méhek ártatlanok. Más miatt viszket az orrom – hazudta.

A fiatalember elmosolyodott. Thorin észrevette, hogy eltakarja a száját, de akkor is feltűnt neki a reakció.

– Allergia gyötri? Ha kívánja, be is mehetünk – folytatta a házigazda.

– Szerencsére nem. Csak elbódított ez a virágillat – vallotta be Thorin.

Meglehetősen meleg nyári nap volt. Még éppen ki lehetett bírni az árnyékban, de a tűző napon már kellemetlenebb lett volna. A kis zug, ahová leültek virágokkal teli, mesébe illő helyiség volt. Thorin csak háromfajta felfuttatott rózsabokrot számolt, mellettük pedig a legkülönfélébb liliomok pompáztak. Nem ismerte föl valamennyit, de ebben a kettőben biztos volt. A sok virág és a meleg odacsalta a méheket is, de kis idő elteltével sikerült megszoknia a jelenlétüket.

– Oh, csak szeretem a virágokat. Csodálatosak, nemde?

– Tényleg azok.

– Még apám kezdte kialakítani ezt a kertet, aztán az évek során nagyon sok különleges növény került hozzánk. Később körbevezethetem, ha gondolja.

– Remek lenne. Bocsásson meg, de nincs túl sok időm, rátérnék az üzletre. Talán nem tévedek, ha azt mondom, jól ismeri a főnökömet, Mr Bagginst. Mivel már jócskán benne van a korban, a visszavonuláson gondolkozik ezért megkért, hogy adjak át önnek egy dokumentumot. Versenyt hirdetett a legjobb vezetők között, maga is szóba jött, mint jelölt. Jobb, ha elolvassa ezt.

– Hogyan? De hát, miért? Nem értek semmit – csodálkozott a jelölt.

–  Magam is furcsállom ezt az egészet, és elhiheti, semmi kedvem versenyezni magával. Engem csak megkértek, hogy adjam át az információt. Talán ha elolvassa azt a dokumentumot, többet fogunk tudni.

Legolas nem is tett másképp, kinyitotta a fekete mappát és elmerült annak tartalmában. A vendég addig is kénytelen volt várni, remélte, hogy gyorsan választ kapnak arra, mi ez az egész. Körülbelül húsz perc elteltével a szőke férfi becsapta a mappát.

– Nos, a helyzet a következő. Úgy tűnik meg kell küzdenem önnel. Szívességgel tartozom Mr Bagginsnek, ezért nem mondhatok nemet. Többet nem mondhatok el.

– Szívességgel? Nem hinném, hogy bármivel tartozik nekünk. Most már én sem értem, mi történik itt. A Middle Earth öröksége az enyém lesz! – pattant fel a helyéről.

– Nos, van, aki ezt nem úgy gondolja. A főnöke és apám között nem túl jó a viszony. Ha visszavonul, azt szeretné, ha az új generáció között béke lenne. Együtt kell működnöm önnel.

– Tudja amikor idejöttem azt hittem, ez változni fog, de nem győzött meg. A főnököm nem tudja, mire kér.

Thorin ezután távozott, örült, hogy végre átadta az üzenetet, amit rábíztak és egy perccel sem volt kedve tovább szagolni a bódító virágillatot. Szinte megkönnyebbült, amikor végre beindíthatta a motort és elszáguldhatott onnan. Nem értett semmit, de legfőképp azt nem, hogy a főnöke miért játszadozik vele, nem lett volna egyszerűbb, ha nincs riválisa? Nem értette, miért kellett belerángatnia ezt a Greenleaf-et. Egyet azonban biztosan tudott, nem fogja hagyni, hogy ez a fickó kiüsse őt a nyeregből, legyen bármilyen megnyerő modora is.

Legolasnak is meg kellett emésztenie a hallottakat. Apja egy szóval sem említette, hogy szívességet tett a konkurenciának, a régi lemezt viszont ismerte. Jól megtanították neki, hogy a Mr Baggins-félékkel nem tanácsos szóba állni.

Elhatározta, hogy ír egy üzenetet az apjának, bár nem is igazán tudta merre jár, hiszen vidékre ment, és nem kötötte az orrára, pontosan hova és minek. Mindig csak annyit mondott neki, hogy „dolgozni megyek”, vagy, hogy „üzleti ügy.” Nagyon szerette őt, de egyben gyűlölte is azért, amiért hosszú időre elment és a szolgákra bízta őt. Így nőtt fel, szinte nem is voltak barátai. Apja egyedül nevelte őt, miután édesanyja egy borzasztó balesetben elhunyt, onnantól kezdve megváltozott az életük. Édesapja teljesen magába fordult és hiába volt jó parti, senkivel sem volt hajlandó találkozni. A szolgáinak meghagyta, hogy egyetlen nőt se engedjenek be a házába, Legolasnak pedig nem maradtak más barátai, mint a szolgák, akiket jobban is tisztelt ezért és sosem rivallt volna rájuk úgy, mint az imént ez a bunkó alak. Ismerte Thorint még abból az időből, amikor gyakornok volt, és át kellett járnia apjához, ám csak annyi rémlett neki, hogy a fiú tisztelettudó és segítőkész. Akkor még nem volt semmi ellenszenves benne. Sőt, egészen megkedvelte és azt kívánta, bárcsak ilyen barátja lehetne. Eltelt pár hét és utána már nem láthatta a fiút, sőt egy másik járt át helyette. Apja csak annyit mondott róla, hogy ő az új gyakornok. Szomorúan vette tudomásul, de az élet ment tovább. El is feledte ezt a gyermekkori emléket de Thorin jelenléte ismét felkavarta azt. Észre sem vette, amikor az egyik szolga hozzászólt.

– Uram, megérkezett az öltönye, amire annyira várt.

– Oh, remek! Ma este fel is vehetem.

– Remekül fog állni önnek! – jegyezte meg a lány.

Legolas rámosolygott, mire a lány pirulva elsietett. Szerette ezt a lányt, mindig kedves volt vele, körülbelül az óta tartozott a családhoz, mióta édesapja egyedül maradt. Örült, hogy ő legalább egy biztos pont az életében. Ha belegondolt, hogy jóval többet gondoskodott róla, mint az apja, valóban így volt.

*o*

Thorin másra se vágyott, csak egy zuhanyra, amikor hazaért. Le akarta mosni magáról az izzadsággal vegyes virágillatot és le akart kissé higgadni. Felkavarta a találkozás. Egyrészt dühös volt, amiért Legolas ennyire más volt, mint az apja. Hiányzott belőle az az igazi gőg és lenézés, amit Thranduilnál tapasztalt, hozzá képest a fiú igazi úriemberré változott. Leginkább az dühítette, hogy nem tudott rá haragudni. Már megszokta, hogy az egész famíliát gyűlölni kell, olyan jó lett volna ebben a tudatban maradni. Erre itt van ez a tisztelttudó Greenleaf, aki ráadásul még kedves is. Ennek sürgősen véget kell vetnie! Elhatározta, hogy majd ő kihozza a sodrából a kis herceget, úgy, hogy az apja sem fog ráismerni. Másrészt képtelen volt kiverni a fejéből azokat a kék szemeket. Egyedülálló férfiként nem is lett volna ezzel baja, révén a saját neméhez vonzódott, de hogy pont az ellenség iránt érezzen bármiféle vágyat is, na, ez már sokkal nagyobb baj volt. Vagy negyed óráig állt a zuhany alatt, de úgy érezte, most az egyszer megengedhette magának ezt a pazarlást.

A frissítő zuhany után végigpörgette a televíziót hátha talál benne valami értelmeset, de azon kívül, hogy mindenhol unalmas valóságshow-k mentek, semmit nem talált. Na persze, hiszen ez volt ma a trendi és rájött, hogy végül is ők azok, akik megmondják, mi menjen a tévében. Már épp ki akarta kapcsolni, amikor a BBC-n éppen a Mirkwood birodalomról készített interjút adták és nem más nyilatkozott, mint a család feje, Thranduil. Szívből utálta őt, bár lassan már maga sem tudta megmondani, hogy miért. Nagyon is élénken élt az emlékezetében az a bál, amikor kötelezően meg kellett jelenni mindenkinek, aki számít a szakmában. Egész jól telt az este, amíg meg nem jelent őfelsége az egész famíliájával. A főnöke meghagyta neki, hogy nem árt új, fontos kapcsolatokat kiépíteni, ezért egész este azon volt, hogy kezet fogjon mindenkivel, aki számít. Valamennyire ismerte már Thranduilt és a fiát, de amikor közelebb lépett hozzájuk, olyan történt, amire igazán nem számított. Thranduil elutasította a beszélgetést, és úgy lépett el mellette, hogy még a kezében lévő pezsgőspoharat is magára borította. Az este folyamán végig ilyen arrogánsan és lekezelően viselkedett és ott megfogadta, hogy ettől a családtól nem akar semmit. Ugyanakkor azóta sem tudta kiverni őt a fejéből. A képsorok közben változtak, már Legolas volt terítéken. Azon az estén fel sem tűnt neki a fiú, elég baja volt az apjával. Miközben a riporter arról beszélt, hogy milyen nagy jövő áll előtte, Thorin szépen lassan megfeledkezett Thranduilról. A mai találkozás bebizonyította, hogy a fia mennyire más, mint az apja.  

A tévé lassan elálmosította és elaludt. A szőke fiúról álmodott.

Reggel egy bemondónő hangja ébresztette, bekapcsolva hagyta a tévét, ilyen még sosem fordult vele elő. Nem nagyon engedte meg magának a pazarlást, így kínosan ügyelt arra, hogy csak addig használja az áramot is, amíg szükséges. Ugyanígy volt a vízzel is, vagy az étellel, nem szeretett pazarolni. Jól keresett, de a lakásában semmilyen nyomát nem lehetett látni ennek. Meglehetősen puritán környezetben élt, csak a legszükségesebb dolgokkal vette körül magát. Egy nagyobb szobán kívül semmi luxust nem engedélyezett magának. Lekapcsolta a tévét és magában ismét elátkozta Legolasékat.

Munkába menet elhatározta, hogy megpróbál többet kiszedni a főnökéből, miféle szívességgel tartozik neki a szőke férfi. Kíváncsi volt, mire jut majd az apjával, mennyire akar majd többet tudni a cégről és mikor jön el az a pont, amikor fel kell vennie vele a kesztyűt.

Legolasnak nem sikerült elérnie az apját. Miután Thorin távozott azonnal írt neki egy e-mailt, de nem reagált. Ennek több oka lehetett: olyan helyen van, ahol nincs internet, nem olvasta még az üzenetét, vagy ami még rosszabb olvasta, de nem érdekli. Így hát türelmetlenül nézegette a telefonját, hátha befut végre a válasz. A levelében csak annyit írt, hogy „Beszélnünk kell, apa!  Itt járt Thorin. Fontos!” Így még jobban elkeserítette, hogy majdnem egy nap eltelte után sem reagált neki. Megszokhatta volna már, mert mindig ezt csinálta. A hivatalos estélyen is kénytelen volt a telefonját böngészni. Különben sem történt semmi említésre méltó. Unalmas, kötelező köröket futott, ismeretlen munkatársakkal. Az öltöny makulátlanul állt rajta és kényszeredett mosollyal tűrte a bókokat, de hiába minden elismerés, valami hiányzott neki. Egy barát, akivel el tudna beszélgetni, olyasvalaki, akire mindig számíthat. Hiába kaphatott volna meg bárkit a legjobb felhozatalból, senki sem érdekelte igazán. Minden öltönyös rendkívül egyformának tűnt a pedánsan elválasztott rövid frizurájukkal, és az sem lelkesítette, hogy mind ugyanazt az italt itták. Egyetlen témájuk volt a foci vagy a szex illetve a partin lévő csajok kibeszélése. Abban is biztos volt, hogy nem az itteni pénzéhes ribancokból választana magának feleséget. Ő valami másra vágyott. A telefonja bámulása közben ismét eszébe jutott Thorin és miközben valaki épp végigmérte őt, először láthatott tőle őszinte mosolyt.

Nem sokáig tartott az öröme. Szinte azonnal lefagyott az arcáról a mosoly, amikor eszébe jutott a tény: Thorin nem igazán kedveli őt. A tegnapi találkozón meglehetősen arrogánsan viselkedett és nem igazán értette, hogy miért. Az rendben van, hogy gyűlölte az apját, de ellene mit vétett? Remélte, hogy mihamarabb újra találkozhat vele, hogy rendezhessék ezt az ügyet. Keserűsége enyhítése érdekében megengedett magának egy pohár bort, aztán hazament. Thorinnal álmodott.

A virágok között ültek egy-egy pohár bor társaságában és beszélgettek, aztán az egyik pillanatban Legolas keze véletlenül hozzáért Thorinéhoz, az érintés áramütés szerűen bizsergett végig rajta. A vendége nem húzódott el tőle, hanem megragadta őt és kézen csókolta, majd végigcsókolta a karját, és mielőtt tovább haladhatott volna, felriadt. Jó erős bort ihatott az este, mert igencsak felhevült az álomtól, és nem is nagyon tudott visszaaludni. A hajnalig tartó forgolódásnak meg is lett az eredménye, a másnapot csak több kávéval volt képes túlélni.

A főnöke azt mondta Thorinnak, nem mondhat semmit, igyekezzen kiismerni az ellenfelét, még azt sem bánja, ha akár minden nap találkoznak. Így hát Thorin úgy tett, amit mondtak. Felhívta a Mirkwood villát, és egy újabb időpontot kért a következő találkozáshoz.

Legolas éppen a reggeli narancslevét itta, amikor kedvenc szolgálólánya odaszaladt hozzá.

– Mr Oakenshield az előbb telefonált, újra látni kívánja önt! Azt üzente, hogy holnap idelátogat.

– Köszönöm, Tauriel.

Bár higgadtnak tűnt, és remélte, hogy Taurielnek sem tűnik fel, nagyon is izgatott lett a hír hallatán. Minél előbb látni kívánta Thorint. Nem is remélte, hogy ez ilyen hamar eljön. A narancslé lehajtása után szebbnek látta a napot is. Elhatározta, hogy el fogja csábítani az ellenséget.

Thorinnak semmi kedv nem volt megint órákig utazgatni. Elege volt ebből a játékból, kezdett kiakadni a főnökére is, amiért szórakozik rajtuk. Nem tudta mi a célja ezzel az egésszel, miért jó az, ha egyenesen az ellenség fészkébe dobja. Dacosan a kocsijába vágta magát, hogy aztán újra a gyűlöletes Mirkwood villához hajtson. Ugyanakkor eszébe jutott a múltkori álma, és a dühe úgy illant el, mint egy pokoli nyári napon enyhet adó szélvihar.

A nap egyre magasabbra kúszott, és a beígért kánikula is megérkezett. Legolas mit sem törődve ezzel, igyekezett a lehető legjobb formában megjelenni vendége előtt, ezért a legdrágább ingjét és a hozzá tartozó nadrágját vette föl. Amikor Tauriel meglátta, tudta, hogy jól választott, mert a lány is annyira megbámulta, hogy szegény belepirult és elszaladt. Hogy ne tudják azonnal leolvasni az érzelmeit, feltett egy olyan napszemüveget, amely szintén öltöztette.

Thorin most kivételesen nem csinált jelenetet, amint megérkezett, Tauriel az urához vezette.

Legolas úgy tett, mintha észre sem vette volna. Épp a reggeli újságot olvasgatta.

Thorin alig bírta leplezni meglepettségét, amint megpillantotta Legolast. A szőke herceg ugyanis elképesztően festett, úgy nézett ki, mint aki most lépett le egy magazin címlapjáról. Remélte, hogy az üzletfele semmit nem vett észre apró mosolyából sem. Kezdte bánni, hogy ő maga nem öltözött ki jobban.

– Mr Oakenshield! Jöjjön csak bátran, nem harapok! – invitálta őt közelebb.

– Az az én hatásköröm – szedte össze magát Thorin. – Nem akarom feltartani, látja, még jelenetet sem rendeztem. Viszont tudnom kell, mik a tervei, szeretném kiismerni magát. Még mindig nem tudja, mi lehet az a szívesség, amivel tartozik?

– Ez egészen megindító! Nos, akkor nem lesz könnyű dolga. Kérem, üljön le!

Thorin helyet foglalt, a szőke közben levette a szemüvegét. Ha játszanak, tegyék azt nyíltan. Így is szemérmetlenül végigmérte a vendégét. Thorinon egyszerű fekete nadrág és fehér póló volt. Hosszú, sötétbarna loboncos haját összefogva hordta. Az ő finom ujjaihoz képest neki meglehetősen vastagabbak jutottak, és ahogy eszébe jutott az álma, vissza kellett fognia magát, nehogy elvigyorodjon.

A vendégnek sikerült elkapnia a szőke pillantását, és azt is észrevette, milyen élvezettel méri végig őt. Talán mégse bánná annyira, ha kiismerné őt. Ő viszont cserében elmerült azokban a kék szemekben, amelyek megkeserítették az álmait.

– Hozassak valami innivalót? Narancslevet, kávét, teát? ­– folytatta a kékszemű.

– A narancslé jó lesz, köszönöm!

A szolgálólány készségesen kitöltött még egy pohár üdítőitalt, majd távozott.

– Kérem, fejezzük be a magázódást, végül is üzlettársak leszünk – javasolta Legolas.

– Az üzlettársak még nem feltétlenül barátok, Legolas. Mondd el kérlek, mit tudsz apádról és a főnökömről. Lehet, hogy semmi közük egymáshoz, csak egy jól megtervezett játék résztvevői vagyunk.

– Úgy gondolod átvertek minket? Annyit tudok, hogy amíg apám nektek dolgozott, nem volt semmije, utána építette föl ezt az egészet. Keményen megdolgozott érte. Nem hiszem, hogy lett volna bármiféle baja is a főnököddel, de egyáltalán, miből gondolod, hogy van?

– Nem tudom, mennyire emlékszel arra az összejövetelre, amikor még gyakornokok voltunk. Amikor odamentem hozzátok, apád szinte fellökött, úgy éreztem, hogy egy senki vagyok a szemében, vérig sértett. Onnantól fogva megfogadtam, hogy a te családod az én ellenségem. Ezután a főnököm azt mondta, ne is törődjek vele, ő mindenkit lenéz. Túl régóta ismeri őt.

Legolas sajnos jól emlékezett arra az esetre. Akkor az apja megtiltotta neki, hogy szóba álljon „ezekkel”, pedig akkoriban szeretett volna jobban megismerkedni Thorinnal. Ez nem jött össze, és nagyon nehezen bocsátott meg az apjának ezért.

– Sajnálom ezt az egészet az apám nevében is, én kedveltelek. Örültem volna egy barátnak, de apám megtiltotta – vallotta be a szőke fiú.

Ebben a pillanatban Thorin megragadta az asztalon felejtett csuklóját.

– Változtatni kell ezen. Te nyugodtan belenézhetsz reggelente a tükörbe, csak neki van szégyellnivalója! – jelentette ki határozottan.

Egy örökkévalóságnak tűnt Legolas számára az a kézfogás. Ha valóban barátok lesznek, nem ronthatja el a dolgot a csábítással, az még ráér.

– Rendben van. De most már elengeded a kezem? – vetett véget a dolognak.

– Oh, elnézést. – vette észre magát Thorin.

A vendég nem szívesen, de eleget tett a kérésnek. Úgy tűnt, minden terve kudarcot vall ezzel a fickóval. Nem tudott rá haragudni tovább.

– Van egy ötletem. Tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna, fogjunk össze apám ellen, és ha kell, vegyük át közösen a cég irányítását. Nem hiszem, hogy bármit is megsejtene, mert sosincs itthon. Nem engedhetjük meg, hogy még egyszer közénk álljon.  

Thorin felnevetett. Szívből jövő, őszinte kacaj volt. Máris jobban megkedvelte a srácot. A baj csak az volt, hogy túlságosan is, de most annak is örülhetett, hogy idáig eljutottak.

– Benne vagyok, de most nem mehetnénk valami hűvösebb helyre? Nehezen viselem a kánikulát.

Onnantól kezdve mindent együtt csináltak. A munka mellett csupa olyan dolgot, amit csak a legjobb barátok szoktak. Együtt jártak ebédelni, vacsorázni, szórakozni, ha kellett, az éjszaka közepén felhívták egymást. Aki csak látta őket, meg nem mondta volna, hogy ők valaha ellenségek voltak. Thorin pedig örült, hogy egy ilyen társra akadt, és úgy döntött, amíg csak lehet, megőrzi a barátságuk titkát, az érzéseit pedig félreteszi. Amikor reggel a tükörbe nézett, egy boldog ember nézett vissza rá.

Legolas szintén boldog volt. Nem is hitte, hogy egy ilyen barátra lelt, igyekezett kiélvezni az együtt töltött idő minden percét. Hálás volt a társaságért, tudta, hogy Thorin nem érdekből van vele. Persze ott volt az üzlet része is, de így még a munka is kellemesebben telt. Nem felejtette el az álmát, de nem akarta elrontani ezt az idillt az érzéseivel. Igyekezett megőrizni a látszatot.

A történethez hozzátartozik, hogy Thorint egy hónap múlva kinevezték. Nagyobb irodát és több fizetést kapott, mert Mr Baggins szerint ő a valaha volt legmegbízhatóbb alkalmazottja és rájött, hogy ő a legalkalmasabb a cég vezetésére. Arról azonban sejtelme sem volt, hogy kinek köszönheti a sikert, így teljesen meglepődött, amikor Thorin közölte vele, hogy ő és Legolas Greenleaf ezentúl társak. Áldását adta rájuk, főleg azért, mert remélte, hogy így még nyereségesebbek lesznek. Mindenesetre megnézte volna az öreg Thranduil képét, ha rájön, mit művelt a fia.

Vége

~Pontozáshoz szükséges szempontok és magyarázat~