Gyűrűk Ura/Hobbit Fanfiction Írói Kihívás

Hobbitnyi Kalandok Középföldén

Hobbitnyi Kalandok Középföldén

VIII. történet

2015. július 10. - SlytHay

VIII. TÖRTÉNET

1frodo.JPG

Cím: Egy nap Zsáklakban
Kulcsok:

  • Fő: „Ha többen becsülnék inkább az otthont az arany helyett, a világ sokkal derűsebb hely lenne.”
  • Szereplő: Zsákos Frodó
  • Tulajdonság: rejtőzködés
  • Titkos: Bilbó zsebkendője

Jelentősebb szereplők: Zsákos Frodó, Zsákos Bilbó, Gandalf
Páros:
Műfaj: novella, általános, humor
Korhatár: nincs
Figyelmeztetések: nincs
Jogok: Minden jog J. R. R. Tolkient illeti. Anyagi hasznom nem származik a történet megírásából, csupán kölcsönvettem a szereplőket magam és mások szórakoztatására.
Tartalom: A történet középpontjában Bilbó és Frodó áll, valahol az Öt Sereg Csatája és a Gyűrűháború között. Bemutatja egy napjukat egy kis nem mindennapi eseménnyel, ami csak tovább fűzi a kettejük közötti kapcsolatot. Fogadjátok tőlem szeretettel!

Ihletforrás: kép

Egy nap Zsáklakban

 

A Zsáklak már kora reggel lábdobogástól visszhangzott. Aprócska talpak, gyermeki csíntalanságtól hajtva. Ablaktól ablakig, aztán vissza is. Két kéklő szempár vizslatta türelmetlenül a napkeltét. A hatalmas, vörösen fénylő korong a dombokból kiemelkedve biztosított mindenkit: ma is derűs, napfénytől szikrázó nap várható. A kék szempár tulajdonosa leginkább úgy tudott a felkelő napra gondolni, mint egy óriási narancsra. Hisz formára és színre megegyezett azzal a gyümölccsel, amit egyszer Bilbó bácsitól kapott még nem is olyan rég. Azt mondta, messzi, messzi földről érkezett, ahol végtelen vizek nyalogatják a homokos vízpartot, és a hőség oly nagy, hogy egy hobbit aligha lenne képes elviselni. A kis Frodóban ez mégiscsak kalandvágyat ébresztett.

Türelme már a végét járta. Indult volna Bilbó bácsival a szokásos reggeli sétájukra, noha az utakon még senki sem volt. Szó szerint senki. A hobbitok körében a koránkelés gondolata olyan abszurd volt, akárcsak kihagyni egy vasárnapi ebédet. Így nem csoda, hogy mikor a kis Frodó a Zsáklak zöld, kerek ajtaja mögül kiszabadulva hangosan végignyargalt a szomszédos hobbitlyukak előkertje előtt, Bilbó minden erejével az elcsitításán volt, tartva a zsörtölődő szomszédok hadától. Ám ez a kis hobbitot egy cseppet sem zavarta vagy gátolta. Hisz mennyi, mennyi mindent meg kellett tennie szabadulása érdekében! Először is ott volt az a szörnyen hosszú várakozás. Majd amikor ezt megelégelte, fel kellett keltenie Bilbó bácsit, méghozzá nem is akárhogyan: sokadszori sikertelen próbálkozás után türelmét vesztve alvó nagybácsikájára vetette magát, ami végül is elég mulatságosnak, de ami a legfontosabb, elég hatásosnak bizonyult.

 

Kedvelte Bilbó bácsit. Mindig mulatságosan telt a nála eltöltött idő, vagyis mindenképpen mulatságosabban, mint más hobbitoknál. Frodó Bilbót és minden hozzá fűződő dolgot varázslatosnak és rejtelmesnek látott. Így teljesen természetes volt, hogy mielőtt a szülei olyasfajta „megőrzésre” kölcsönadták Frodót pár napra, hadd töltsön fiuk egy kis időt magányos nagybátyjával együtt, a kis hobbit alig fért a bőrébe. Bilbó bácsinál aligha voltak szabályok, vagy ha egy mégis, az az, hogy ne kürtölje világgá, miféle mókákkal múlatják ők ketten az idejüket. Bilbó bácsi igencsak különleges játékokat mutatott és meséket mondott. A legkülönlegesebbnek mégis az bizonyult, amikor meghúzódva, visszafojtott lélegzettel figyelte a tündéket nagybátyja oldalán, aki folyamatos csendre intette, mert úgy ám, ő emlékezett még a Bakacsinerdőből, hogy a tündék egy szempillantásnál is kevesebb idő alatt képesek úgy eltűnni, hogy ahhoz foghatót csak egyet ismer. Ilyenkor Bilbó bácsi mindig sejtelmesen mosolygott, és a világért nem volt hajlandó elárulni, hogy ki is az az egy.

Frodó hát ezért imádta nagybátyját: megmutatta neki a világ rejtelmes és izgalmas oldalát, kirántva őt a hobbitok mindennapi világából, amit Frodó nem utált, sőt, a szíve hozzánőtt, hisz ez jelentette számára az otthont, a családot és szeretetet és minden komfortságot. E mindenből viszont neki csak a megmagyarázhatatlan szeretet maradt, ami mosolyra húzta a száját, hisz még a tizedik őszét sem érte meg, miért kellett volna magyarázatot találnia boldogságára? Ott volt, és kész.

 

Aznap reggel az erdő felé vették az irányt. Frodó boldogan ugrándozott a porban, Bilbó bácsi pár lépésre mögötte figyelte. A kis hobbit néha kilépett oldalra, hogy leszakítson egy fehér, bóbitás virágot, ami a fű között nőtt, s aminek nem ismerte pontosan a nevét, de szerette nézni, ahogy megfújva a fehér kis pelyhek ezerfelé szállnak. A búzamezők mellett elhaladva is végighúzta kezét a lengedező kalászokon, miközben gondolatban messze Bilbó meséiből ismert tájakon kalandozott. Ő már előre elhatározta, hogy egyszer felkerekedik, és bejárja fél Középföldét – hacsak nem az egészet.

– Bilbó bácsi – szegődött a kis Frodó nagybátyja mellé. – Elmeséled megint azt a történetet?

Bilbó rámosolyogott. Örömet okozott neki, hogy unokaöccse így lelkesedik kalandjai iránt.

– Melyiket a sok közül?

Frodó egy percig sem gondolkozott.

– A kedvencemet – kívánta a gyermek.

Ugyan Frodó már kívülről fújta az egészet, mégis úgy szerette nagybátyja szájából hallani, aki mindig hatalmas lelkesedéssel és odaadással mesélte el valamennyi történetét, olyan kis részletekkel színezve, mintha éppen csak tegnap történt volna meg vele. Most is így beszélte el a három troll esetét. A kis Frodó még mindig jókat kacagott a trollok bugyutaságán, és őszintén csodálta nagybátyja ravaszságát, hogy hogy játszott ki három ekkora bestiát.

A kis hobbit jól tudta kisgyermek létére, hogy nagybátyja még nem avatta be kalandja néhány részletébe. Bár ő mindenekfelett kíváncsi volt rá, és bízott benne, hogy megértené, nem merte felhozni ezt előtte. Nem azért, mert dühössé vált volna. Ilyenkor Bilbó inkább megzavarodott, és gyorsan valami mással kezdett el foglalkozni. Emellé rendszerint csak annyit motyogott: „Majd ha nagyobb leszel…”. Ilyen részlet volt például a völgyzugolyi hetek és a Beornnál töltött idő közti rész. Illetve egy igen fontos részlet: a történet vége. Erről mindig csak annyit mondott, hogy a nagy törpkirály, Thorin aznap dicsőséges győzelmet aratott. Se többet, se kevesebbet.

 

– Játszunk bújócskát? – kérdezte a kis Frodó, amikor az erdőbe értek.

Bilbó bácsi válaszként már el is takarta a szemét. A kis hobbit elvigyorodott, és futásnak eredt a magas fűben. Levegőt kapkodva állt meg. Elbújhatna egy fa mögé – de hamar megtalálnák. Esetleg lapulhatna a fűben? Ez sem bizonyult az igazinak, bár még meg is próbálta. Végül egy közeli tölgyre esett a választása. Barázdált, zömök törzse megkönnyítette a mászást, és egy tünde gyorsaságával kapaszkodott fel az ágakon. Legalábbis szerette volna ezt hinni.

Épp idejében: Bilbó bácsi a megkeresésére indult. Hosszasan járkált a fák között. Nem egyszer ment el Frodó rejtekhelyül szolgáló fája alatt, ami nem kis vidámságára szolgált a kis hobbitnak, és nem túl sikeresen, de próbálta visszatartani a kuncogást.

Erre is figyelt fel Bilbó, amikor már sokadjára ment el arra. Elvigyorodott, és zsebébe mélyesztette kezeit.

– Nahát, ki gondolta volna – nevetett. – Hogy egy hobbit egy fán rejtőzködjön!

Lesegítette a fáról. Frodó még bolondozott egy kicsit az erdőben, kiélvezve a hűs reggelt. Elvégre is egy ilyen kis hobbitnak kellett a mozgás, Frodó mindig is ilyen fáradhatatlan volt, valahol ki kellett ezt élveznie.

De ha Bilbó bácsi azt mondja, menni kell, nincs mit tenni. A kezébe kapaszkodott, és indultak.

 

Bilbó egy kosarat hozott, ami csak egyet jelenthetett: második reggeli előtt még betérnek a piacra. Bizonyára már az apraja-nagyja ki is rakodott, és kezd beindulni az élet a piactéren. Így is volt: a frissen szedett gyümölcsök és zöldségek ládástul érkeztek, meg egyéb portékák, melyek eladásra vártak, csirkéket, ludakat, disznókat, s egyéb haszonállatokat terelgettek.

A pékség mellett elhaladva megcsapta az orrukat a friss kenyér és sütemények illata. Frodó megállt, és szótlanul felnézett Bilbóra. A biztos hatás kedvéért még el is mosolyodott, és a pékség felé nézett.

Bilbó rosszallóan nézett, mint aki már pontosan tudta volna előre, hogy ez fog történni. De azért megmosolyogta, és két pénzérmét nyomott a kezébe.

– Ha már bent jársz, hozz magaddal egy cipót is – kérte. Frodó már éppen elfordult, amikor még valami eszébe jutott. – Oh, és zsemlyét is! Már megint elfogyott a kamrából. Addig… addig veszek tejet – mutatott a szemben lévő tejárusra.

Válaszul mosolyogva bólintott, majd beszaladt a pékségbe. A sütemények tálcán sorakoztak, a zsömlyék, cipók, és társaik pedig kosarakba voltak rakodva. A kis hobbit hangosan köszönt a péknek.

– Jó reggelt, Frodó úrfi! – köszönt vissza. – Mivel szolgálhatok?

Mély gondolkodásba esett, ami a választást illeti. Mert hát ott volt a meggyes pite, az örök kedvenc, de egyből mellette az almás rétes, amit még ugyan nem kóstolt, de hírhedten finom volt, meg mellette a tökös lepény, ami viszont Bilbó bácsi nagy kedvence volt, és hát, jó lett volna az örömére tenni. A választás lehetetlen volt, így nem volt más lehetősége: vett mind a háromból. Csak hát a cipóra meg a zsemlyére éppen nem gondolt, és ez éppen csak akkor jutott eszébe, amikor már Bilbó bácsi előtt állt, aki egy üveg tejet és egy guriga sajtot tartogatott a kosarában.

– Hát a cipó? – kérdezte összevont szemöldökkel.

Frodó mélységes zavarában csak ennyit szólt mentségéül:

– Hoztam neked tökös lepényt!

Végül ketten tértek vissza a pékségbe, ami után még vettek frissen fogott halat – legalábbis a halász ezt állította –, kolompért és leveszöldségeket. Csak ezután indulhattak haza.

Frodó szerint igazán mulatságos volt a visszaút. Bilbó a nehéz kosárral, jóval elmaradt mögötte, na persze azért szemmel is tartotta, nehogy valami baj történjen. De unokaöccsén úrrá lett a gyermeki csíntalanság, és ilyenkor nehéz, vagy éppen lehetetlen volt megfékezni. Kicsattanó energiával cikázott a felnőttek között, hiába intette óva Bilbó bácsi, hogy vigyázzon, nem volt számára megállj. Szétkergetett egy csapat tyúkot is, jutalmul kapva gazdájuk nem túl kedves szavait, de ennyivel talán jól is járt, főleg azért, mert tovatűnve még csak nem is hallotta őket.

 

Frodó nem volt igazán rossz gyerek, sőt, ha a helyzet megkívánta, képes volt úri hobbitfiúcska módjára viselkedni. Ám ha mégse, kedvét lelte olyas csínyekben, mint a birkák szétkergetése a réten vagy Zsizsik gazda terményének megdézsmálása. Igen, a gazda gombájának egyszerűen lehetetlen volt ellenállni. A hobbitok mindig is nagy rajongással gondoltak az ételre, legfőképpen a gombára, s ez alól Frodó sem volt kivétel. Ráadásul a kedvence a csiperke volt, ami jó számmal nőtt Zsizsik úr kertjében. Hát hogy is tudott volna ellenállni?

Miközben Bilbó az ebédről gondoskodott, el kellett foglalnia magát valamivel, így jobb dolog híján kiment szöcskét fogni a magas fűbe.

 

Nagyban benne volt a dologban, amikor nyikorgást és zötykölődést hallott halk énekszóval kísérve, ami inkább már csak dúdorászásnak volt nevezhető. Paták kopogtak az úton, s ez mind elég volt már arra, hogy felkeltse az érdeklődését. Kirohant az utcára, de hamar meg is bánta, és sietve iszkolt vissza a domb mögé.

Egy öregember volt a Nagyok népéből, ezt egyből látta, s ennyi elég is volt. Hallotta, hogy a szekér, mellyel érkezett, megállt, és tudta, hogy a Nagyok nem bántanak, mégis félelem költözött a szívébe. Persze ha azt is tudta volna, hogy ki is jött hozzájuk látogatóba, annyi bizonyos, hogy félelem helyett ujjongott volna. Édesapja óva intette őt az efféle találkozásoktól, ám amikor még Bilbó is kitárta az ajtót, és előre hívta, engedett a kíváncsiságának.

– Bemutatom régi barátomat – mutatott az újonnan érkezettre –, Szürke Gandalfot!

A kis Frodónak tátva maradt a szája.

– Gandalf, ő itt Frodó, a…

– Nohát, kedves Bilbó! – vonta fel a szemöldökét az öreg, miközben Frodót szemlélte. – Nem is adtad hírül, hogy megnős…

Bilbó harsány nevetése szakította félbe.

– Ugyan, szó sincs róla! Zsákos Frodó nem a fiam. Kétszeresen is másodfokú unokaöcsém.

Az említett, mint a villám iramodott át Bilbó hónalja alatt. Pontosan a jó illatok forrásának irányába tartott. A teríték kész volt, ráadásul három fő részére. Ennek Frodó szörnyen megörült, ez egészen érthető, hisz annyit hallott már Gandalfról! Végre kifaggathatja mindenféle mágus- és egyéb dologról, amire Bilbó bácsi maga se tudta a választ.

 

Nem is olyan sokára hozzáláttak az ebédhez. A mágus kezében a kanál nevetségesen kicsinek mutatkozott, és a zöldséglevesből is háromszor szedett, mire jól lakhatott vele.

Frodó nem kerített, rögtön a lényegbe vágott.

– Egyszer engem is elhívsz egy kalandra? – emelte szemeit Gandalfra.

Bilbó erre egész egyszerűen félrenyelte a levest. A mágus nevetve megütögette a hátát.

– Csak mértékkel! Ugyan sosem kételkedtem a hobbitok étvágyában, de azért jóból is megárt a sok! – nevetgélt, majd Frodóhoz fordult: – Drága fiam, csak a legnagyobbak tudhatják, hogy mit hoz a jövő, de a legkisebbek is fordíthatnak a világ sorsán. Még semmi sincs kizárva – kacsintott a kis hobbitra.

Frodónak elakadt a lélegzete izgalmában. Meglehet, hogy rá is egy kaland vár? Elég merésznek érezte magát ahhoz, hogy útra keljen. Kész lenne meglátni a világ csodáit, idegen földekre utazni, mint annak idején Bilbó. Ábrándozni kezdett jövőbeli kalandjairól.

Gandalf az ebéd végezetéig olyan történeteket mesélt, amit a kis hobbit korábban még sosem hallott. Hobbitokról, akik felkerekedtek, nem törődve a szomszédok rosszalló tekintetével, és minden kényelmet maguk mögött hagyva elmentek világot látni, meggazdagodtak és hírnevet szereztek. Bilbó gyakran összevont szemöldökkel tekintett Gandalfra, aki ilyenkor alig észrevehetően, de áthidalt egy-egy részt, kihagyva olyasmi dolgokat, ami nem éppen gyermekeknek való.

A kis Frodó egészen kimerülésig hallgatta volna a mágust. Éppen a tűzijátékokról esett szó, amikor Bilbónak sokadszori próbálkozásra sikerült közbevágnia.

– Bocsássatok meg, hogy megzavarlak titeket – szabadkozott –, de Gandalf, azt hiszem, valamiféle közlendővel érkeztél, nem de?

Egy pillanatra elgondolkodott.

– Ó, hát persze! Bocsáss meg, Frodó úrfi – mosolygott bocsánatkérően, majd a nagybátyjához fordult: – Remek hallgatóság.

Bilbó erre helyeslően biccentett.

– Váltanék pár szót Gandalffal – mondta Frodónak. – Pihenj, vagy játssz, de ne menj messzire! – intette óva, majd lágyan összeborzolta unokaöccse haját, és Gandalf nyomába eredt, aki céltudatosan hajtott a szalon felé.

 

A lehetőség felkínálkozott, a kísértés nagy volt, nem is tudott neki ellenállni: hallgatózni kezdett.

– Na és, mi újság a nagyvilágban? – hallotta Bilbót, és a karosszékét is, ahogy elhelyezkedett benne.

– Ó, minden a szokás szerint – mondta már csak megszokásból is Gandalf. – Említésre méltó, hogy a közelben, idefelé jövet egy megkövült trollra akadtam, és annak barlangjára.

– Kincsekkel?

– Igen, akad az is. Szokatlan, hogy ilyen közel merészkednek.

Kis csönd.

– Felettébb érdekes – jegyezte meg, majd témát váltott. – Hogy vannak Balinék? Régen jártak errefelé…

Frodó a szobájába ment, és becsukta maga mögött az ajtót. Az, amit ebéd közben és után hallott, bőven elég volt neki: Hát most, vagy soha! Hátizsákja amúgy is tele volt pakolva, azzal nem vacakolt sokat. Nem gondolta át. Hisz csak a közelbe megy, nem is messzire, de felkutatja a barlangot. A kaland az kaland. Már látta is: gazdagon, arannyal megpakolva fog hazatérni. Annyi tökös lepényt fog vásárolni Bilbó bácsinak, hogy nem fogja győzni megenni.

 

Hamar a hátára kapta táskáját, és a nagy zöld ajtón, ahogy csak egy hobbittól telik, kiosont. A kész tervvel, büszkén vágott neki az útnak. Ő, Zsákos Frodó, most aztán megmutatja a nagyvilágnak, hogy mire képes!

A pék éppen hazafelé tartott, amikor Frodóba botlott.

– Hát te, Frodó úrfi? Merre tartasz?

– Kalandra megyek – emelte meg büszkén fejét. – Világot látni!

Az úr szemei a kaland szó hallatán összeszűkültek, majd szó nélkül tovasietett. Frodó megvonta a vállát, és továbbment. Nem várta, hogy megértsék.

Lassan elhagyta Hobbitfalvát, és napraforgó földek között haladt el. Előre nézve mást se látott: napraforgó, kukoricás, búza. Termőföldek végtelensége. Az utakon nem járt senki, bizonyára a nagy forróság miatt, amivel a kis hobbitnak is meggyűlt a baja. Szörnyen melege volt, a szája kiszáradt, ráadásul a nagy sietségben még kulacsot se hozott magával. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy visszamegy, de ezt az ötletet rögtön el is vetette. A kitűzött cél előtte volt, és ez hajtotta.

Telt-múlt az idő, a nap az estét ígérgette. Frodó az árnyékban ült az út szélén, a napraforgók tövében. Paták dobogása és szekér zötykölődése ütötte meg a fülét. Először nem tulajdonított neki semmiféle jelentőséget, aztán… a kutyafáját.

Az expedíció veszélybe kerülésével Frodó a lehető leggyorsabban iszkolt be a kukoricásba.

– Frodó! – hallotta nagybátyja mérges hangját. – Most, rögtön és azonnal gyere ki onnan!

Még sosem volt rá ilyen mérges… vagy egyáltalán. Most nyakig benne van.

Nem tudhatta, de ahogy rohant, eltéveszthetetlenül mutatta az irányt Bilbónak. Az ide-oda himbálódzó virágok jelentették a kijelölt utat.

Lekuporodott. Nem hagyhatja, hogy megállítsák, hogy megtalálják, most talán haragszik, de visszatértével egészen biztosan büszke lesz unokaöccsére.

Az egész olyan volt, mint egy egyszerű bújócska, csakhogy most Frodó egyáltalán nem akarta, hogy megtalálják.

– Frodó! Ha most azonnal nem… – próbálkozott Bilbó.

Többször veszélyesen közel haladt el, ilyenkor Frodó arrébb iszkolt. Könnyű volt így a rejtőzködés, hogy a növények a feje búbjáig elnyelték.

Bilbó egyre lassabb volt, fáradt, és ahogyan telt az idő, könyörgőre fogta.

– Kérlek! – hallotta. – Nem fogok haragudni.

Frodó kezdte sajnálni. Szegény Bilbó bácsi… Elszomorította. Talán… talán mégis csak elő kéne bújnia.

Maga se tudta, miért, talán a fáradság, de sírva fakadt. Úgy szerette Bilbó bácsit, és nagyon utálta, amiért fájdalmat okozott neki. Kibújt az útra. Ott állt a szekér, rajta Gandalf pipázott, és egyszeriben felderült az arca. Bilbó is hamar előkerült, s amikor unokaöccse elé állt, és bocsánatkérés helyett csak újabb könnyek buggyantak ki a szeméből, felvette, és Gandalf segítségével felrakta a szekérre. Előkapta zsebkendőjét, melyre gondosan rá voltak hímezve teljes neve kezdőbetűi, és felitatta vele Frodó könnyeit. A hazafelé utat Bilbó ölében aludta végig.

 

Az ágyában ébredt, kint már kezdett estére fordulni az idő.

Bilbó bácsi a karosszékében ült, amikor rátalált. Mivel már a szekér sem volt a ház előtt, Frodó úgy gondolta, hogy Gandalf már továbbállt.

– Sajnálom, amit tettem – állt mellé unokaöccse.

Bilbó jóságában elmosolyodott, majd ránézett. Harag szikrája sem látszott a szemében.

– Hova indultál?

– Én csak… – Szégyellte bevallani. Pedig korábban milyen jó ötletnek tűnt! – A troll barlangja. Elhoztam volna a kincset, hogy örülj neki, és annyi tökös lepényt vehess, amennyit csak akarsz. Csak olyan szerettem volna lenni, mint te… hős.

Bilbó megakadt lélegzettel nézett rá. Elmosolyodott.

– Gyere, sétáljunk egyet.

Kézen ragadta, és elindultak a naplementében. A tücskök rázendítettek, most, hogy a hőség alábbhagyott, és kezdődhetett az esti élet. A tónál a varangyok és kecskebékák is becsatlakoztak, így megalkotva az este gyönyörű szimfóniáját.

– El kell, hogy áruljak valamit – mondta Bilbó, amikor leültek a tó partjára. – Egy kaland nagy megpróbáltatásokkal jár, de egyaránt lelhetsz benne örömöt és bánatot is. Érted?

Frodó bólintott.

– Nem is tudod, hányszor gondoltam vissza a Zsáklakra. A kényelmére, és a megszokott dolgaimra. A könyvek, a tea, legfőképpen a karosszékem. Igen, sokan útra kelnek, ki-ki másért: vagyonszerzés céljából, becsvágyból, kalandtól hajtva… De ne feledd: az otthonnál és az azoknál az embereknél, akikre igazán számíthatsz, legyen ez család vagy barát, nem ér többet semmi. Bárcsak ezt mindenki megértené! Bizonyára kevesebb lenne a rosszakaró e világon. Ugye megértettél? Okos fiú vagy, Frodó, és látok benned valami egészen különlegeset, amiért épp ezt most elmondtam neked.

A kis hobbit hozzábújt nagybátyjához, és mellkasába fúrta fejét.

– Szeretlek.

– Én is szeretlek. – Valami ezzel helyrejött a szívében, valami megmagyarázhatatlan, ahogy ezt kimondta.

A szót, melyet egy jeges, kíméletlen nap óta nem vett a nyelvére.

A nap óta, mely már évekkel hátrébb volt, s most úgy érezte, sikerül rá fátylat borítani.

 

Vége

 

~Pontozáshoz szükséges szempontok és magyarázat~

A bejegyzés trackback címe:

https://lotr-hobbit-kihivas.blog.hu/api/trackback/id/tr57615586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ziaw 2015.07.10. 23:46:18

Szia (úgy sejtem, tudom, ki vagy :-))!
Gratulálok, ez gyönyörűen sikerült.
1. Eredethűség: Mintha csak a műből ragadtunk volna ki egy fejezetet, csodás volt, 5 pont.
2,Kulcsok. Ha akarnék, akkor sem tudnék belekötni. Minden a helyén volt, ügyesen oldottad meg a kulcsokkal való zsonglőrködést,10 pont.
3. Karakterek kapcsán sem tudok egyetlen rossz szót sem szólni, igazán canonhűek lettek, 5 pont.
4. Szépen felépített törtnet volt, megmosolyogtató végkifejlettel. 5 pont
5. Gyönyörű írásmóddal alkottad meg ezt a történetet. Ha jól emlékszem, egyetlen olyan szó volt, ami egy kicsit megtörte a varázst, de az nem volt vészes. A cím, a leírás is tökéletesen illettek a történethez, 5 pont.
6. A hobbitok nem tartoznak a kedvenceim közé, de ez a kis történet annyira magával ragadott, beszippantott, hogy az valami hihetetlen. Nagyszerű képességed van arra, hogy szinte Tolkien stílusában, szavaival alkoss. Köszönöm az élményt, 5 pont.
Összesen 35 pont.

DaeMoon 2015.07.14. 23:36:06

Kedves Szerző!
Igazán kedves, szívmelengető írást kaptunk tőled. Bár úgy fogtam hozzá az olvasáshoz, hogy „Na, megint egy olyan főhős, akit nem igazán csípek”, szinte sajnáltam, hogy a végére értem ennek a kis írásnak, a gyerek Frodó tüneményes lett, teljesen beette magát a szívembe a végére. :D

Eredethűség: 5 pont
Szerintem teljesen megfeleltél ennek a kritériumnak, a történet szépen illeszkedett a tolkieni világba, a hobbitok mindennapjainak hangulatát pedig remekül elkaptad és át adtad nekünk is, ráadásul igazán különleges szemszögből. :)

Kulcsok: 10 pont (4+3+2+1)
Örülök, hogy nem használtad fel szó szerint a főkulcsodat, mert így teljesen nyugodt szívvel tudok maximum pontot adni erre is, számomra teljesen átjött az idézet karaktere és a mondanivalója a sorok közül is, egyáltalán nem volt hiányérzetem. ^.^ Az pedig különösen tetszett, ahogy belecsempészted az arany iránti vágyat az idézetből a troll kincsin és Frodó tervezgetésén keresztül, nálam ezt abszolút telitalálat volt. :D
Szintén nagyon tetszett, ahogyan a szereplődet használtad, Frodó volt a középpontban, ráadásul adott egy különleges ízt és bájt az egésznek, hogy kisgyerekként „használtad” a szereplődet.
A zsebkendő szintén pipa, rendben volt, a vége felé már kezdtem aggódni, hogy ezt kifelejtetted, de pont jó helyen szerepelt végül, megvolt a maga szerepe, jelentősége és nem is volt túl direkt. A tulajdonság szintén nagyon megfogott, abszolút lenyűgöztél azzal a kettősséggel, ami a kis Frodó többször is megjelenő játékos rejtőzködése és Bilbó sokkal felnőttebb, mélyebb rejtőzködése, titkolózása közt feszült. :D

Karakterek: 5 pont
Ahogy már korábban is írtam, a kis Frodó teljesen levett a lábamról, ebben a rövid novellában sokkal-sokkal jobban megszerettem őt, mint Tolkien egész trilógiájában. X) Tetszettek az apró, gyerekes vonások, mint a tökös lepény história, vagy a bújócskánál, ahogy egy fára mászó tündéhez hasonlította magát gondolatban.
Bilbó szintén nagyon jól sikerült, bár neki nem láthattunk a fejébe, mégis nagyon szépen érzékeltetted, hogy vajon mi mehet végben benne és milyen kapcsolat fűzi őt az unokaöccséhez. Akit kicsit gyengébbnek éreztem, az Gandalf volt, ő nagyon háttérbe szorult a két hobbit mellett, elég jellegtelen lett, a mellékes szürkeeminenciás, de végül is a szerepét betöltötte és itt nem is rajta volt a hangsúly, szóval emiatt végül úgy döntöttem, pont levonás az semmiképp nem jár. :D

Cselekmény: 5 pont
Ahhoz képest, hogy milyen rövidke volt ez a novella, jó sok mindent sűrítettél bele, mégis sikerült megoldanod, hogy ne hasson kapkodónak vagy zsúfoltnak az összhatás. A tempója nagyon jó volt, bár bevallom, akadt egy-két pillanat, ahol már-már átugrottam pár bekezdést, hogy hagyjuk már a bevásárló lista részletes taglalását és haladjunk, de visszatekintve mégis úgy érzem, hogy jó volt ez így. Végtére is, ez a hosszas bevásárlás is az ételimádó hobbitokhoz tartozik, jól van ez így. :D

Stílus: 4 pont
Itt nem fogsz szeretni, de muszáj azt mondanom, hogy nekem túl sok volt a tőmondat. Értem én, hogy egy gyerek szemszögéből írtál, akitől végül is miért várnánk nagy monológokat és kacifántos fogalmazást, de… Na mindegy, ez az én szám íze, nekem rontotta kissé az olvasás élményt, köztudottan a barokk körmondatok, szóképek és allegóriák megszállottja vagyok. ^.^” Ettől függetlenül nagyon élvezetesen és könnyeden írsz, mindvégig olvastatta magát a novella és ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ennyire a szívembe tudtam zárni a főszereplődet. :)

Szubjektív: 5 pont
Kedves, aranyos novella volt, jóleső kis esti olvasmány. Ahogy azt fentebb is említettem, teljesen egyéni hülyeség, hogy a tőmondatok száma nekem a „túl sok” kategóriába esett és ezért egy picit zavarni kezdett a vége felé. Először emiatt bevallom, le akartam vonni itt is egy pontot nem csak a stílusnál, de mivel a kulcsokkal (főleg a hangulat kulccsal) annyira levettél a lábamról és sikerült megszerettetned velem Frodót (ami nem kis eredmény, komolyan mondom!) úgy döntöttem, nem leszek szőrös szívű. Úgyis teljesen fluff hangulatba kerültem ettől az írástól, úgyhogy üsse kavics!

Nagyon nagy köszi, hogy megírtad nekünk ezt a bájos kis mesét!
DaeMoon, Kritika Klub
(A Merengő fórumán megtalálhatsz minket. ^.~)

Minnie Black 2015.07.20. 16:14:30

Szia!

Nagyon, nagyon, nagyon aranyos lett a történeted, egyszerűen imádtam.:D Nem találkoztam még olyan művel, ami Frodó gyermekkoráról szólt volna, így számomra ez már önmagában is egyedi, és bár ő alapvetően számomra mindig is kicsit semleges volt, bűbájos karaktert alkottál vele.:)

Eredethűség: Teljesen rendben volt, szerintem egy abszolút elképzelhető jelenetet mutattál be, ami tökéletesen illeszkedik a könyv világába. A hobbitok szokásait is jól megragadtad, és nagyon tetszett a piacos rész, mert annyira láttam magam előtt az egészet.:) 5 pont

Kulcsok: Nagyon jól használtad fel az idézetet – ami egyébként már önmagában is szép –, tényleg volt jelentősége, mondanivalója, és nem csak elsütötted valamikor a történet sűrűjében.:) Közvetíti Bilbó jellemfejlődését is, ahogy megtanulta más szemmel nézni mindazt, amin keresztülment, illetve értékelni azt, ami alapvető érték. Mindemellett pedig megtalálta a megfelelő pillanatot, amikor Frodó felkészült erre az üzenetre. 4 pont
A szereplőkkel minden rendben volt, Frodó gondolatai, érzései átjöttek, ugyanakkor tetszett, hogy Bilbó is ennyire fontos részét képezte a történetnek. 3 pont
A tulajdonságkulcsot is ötletesen csempészted bele az eseményekbe, ráadásul többször is megjelent. Édes volt, ahogy Frodó viaskodott a saját érzéseivel, és végül a becsvágyat legyőzte a bűntudat.:) 2 pont
A titkos kulcsot szintén ügyesen használtad fel, érzelmes pillanatban, és nagyon tetszett, hogy bele voltak hímezve a kezdőbetűk – az olyan bilbós.:D 1 pont

Karakterek: Mindenki teljesen karakterhű lett, senkinél nem találkoztam kivetnivalóval. Bilbó esetében ügyesen megőrizted a kalandvágy mellett a kényelem iránti igényt, és egyben megalkottad vele a bolondos nagybácsit, aki ugyan őrzi a maga titkait, de a megfelelő pillanatban előrukkol velük. Ugyanakkor tetszett, hogy volt benne féltő szándék is. Frodó tökéletesen mintázta a kalandvágyó gyermeket, aki fel akarja fedezni a világot, és áhítozik a nagybátyja expedíciói után. Nem csodáltam, hogy a sok fantasztikus, varázslatos történet után maga is felkerekedett, ugyanakkor a nagybátyja iránti szeretet mégis visszatartotta. Gandalf kedélyes-rejtélyes karakterét is klasszul visszaadtad.:) 5 pont

Cselekmény: Kerek történet alkottál, olyat ami egy novellának tökéletesen megfelel. Nem találtam benne túlboncolt vagy kifejtetlen részeket, és az alapvető elképzelést: a két hobbit kapcsolatát maradandóan visszaadtad. Maga az élethelyzet nem túl bonyolult, így az érzelmek megfelelően nagy szerepet kaphattak.:) 5 pont

Stílus és stilisztika: Megint csak olyan dolog, amibe nem tudok belekötni. Minthogy hobbitokról írtál, elfogadható a könnyed stílus, és nem találkoztam olyan szavakkal/kifejezésekkel, amik ne illettek volna bele. A cím és a leírás jól összefoglalja a cselekményt, épp csak annyit vetít előre, amennyi kell. A párbeszédek könnyedek, és a fogalmazásod is szép, gördülékeny.:) 5 pont

Szubjektív vélemény: Csak ismételni tudom: imádtam.:) Egy édes történetet mutattál be, megfűszerezve a megyei élettel. Szépen felvázoltad Frodó és Bilbó különleges kapcsolatát, és végül egy tündéri momentummal zártad. Örülök, hogy olvashattam.:) 5 pont

Konek0 2015.07.25. 21:55:58

Na helóka, csak ideérek én is :D Már korábban olvastam a történetet, ahogy az előtte levőt is, hála az égnek most tudok rá időt szakítani :)
Csapjunk a lecsóba!

1. Imádom a Megyét, egyik kedvenc középfölde helyszínem. A környezet, az erdők, az utcák leírása tetszett. Egyetlen valamit kivéve. Nem minden hobbit kel későn a megyében. A hobbitok közt is voltak úgymond osztályok. A mezőgazdasággal/állattartással foglalkozó farmerek (mondjuk ki nevét: Paraszthobbit) mindig korán, ilyen hat óra tájt keltek, hisz meg kellett etetni az állatokat és a kertben is akadt munka. Forró nyarakon pedig a hajnal a legjobb időszak, amikor ezzel foglalkozhatnak, később pedig már mehetnek a piacra. A jómódú hobbitok, mint pl a Zsákosok, ők megtehették, hogy később keltek. Ugyebár LOTR Csavardi Samu is Bilbó "alkalmazotta" lett :D 8 óra előtt nem keltek fel. Gondolj bele, a második reggelit is nehéz lett volna megütni, ha mindenki 9-kor kelt volna. :D Na de attól még Frodóék kelhettek korán, de nem mindenki aludt délig, mint a nagyurak xD
4 pont

2. A főkulcs abszolút átjött, ez érződik is azon, hogy Frodó milyen lelkesen indult a kincsek után (noha nem is kapzsi szándékkal), de Bilbóval meg tudtad mondatni a tutit :D A szereplő úgyszintén oké volt. Tulajdonság... hááát, határeset, noha kétszer is előfordult :D Mondjuk, ja, jó ez :D Még jó is, párhuzamot lehet vonni a két bújócska között, a vicces és az éles helyzet. A titkos kulcs pedig nagyon cukin jelent meg.
10 pont

3. Frodó nem a kedvenc hobbitom, de hihetetlenül aranyos lett. Tetszett hogy nem egy kisangyal, mintagyerek, hanem azért tud ő is csintalankodni. Bilbó pedig, abszolút Bilbó volt. Az aggódó nagybácsika :3 Gandalftól mondjuk kicsit hiányoltam a nagy hegyi beszédeket, de amúgy nagyon karakterhűek voltak a szerelők.
5 pont

4. A szerkezete rendben volt, helyesírásilag analfabéta vagyok, nem az én asztalom, hogy kioktassalak :D A vége is tetszett. Viszont lenne egy olyan kérdésem, volt jelentősége annak, hogy Frodó pont egy tölgyfára mászott fel a bújócska közben? :D
5 pont

5. A stílusod elég jellegzetes (szerintem lebuktál :P), sokszor úgy írsz le dolgokat, mint a számításokat, sok benne az ok-okozati összefüggés. Nem tudom igazából rendesen megmagyarázni, olyan mintha leírnád mi történik, nem pedig azt, hogy hogyan, mert olyan magától érthetőnek tűnik a dolog, hogy azt nem kell leírni. Nem lustán leírás, mert betűkben és szavakban bővelkedik xD Na mindegy, én is szoktam így írni :D Szóval a novella nyelvezete is szerintem ilyen igazi hobbitos lett, mert voltak benne jellegzetes szakszavak :D (ZSEMLYE xD Imádtam, asszem a könyvben is talán így van :D) A címnek viszont valami mást adtam volna (ez se rossz), de szerintem lehetett volna fokozni valami Gandalfos nagy bölcsen xd. pl: A főkulcsra tekintettel :D
4 pont

5. Imádtam, hangulatos és cuki volt esetlen kishobbitkával, finom kajákkal, apró kalandokkal és nagy bölcs mágussal.
5 pont

Össz: 33 pont

Merilwen 2015.07.31. 19:06:51

Szia!
Végigmosolyogtam a történeted :) Nagyon tetszett, ahogy a kicsi Frodó szemszögéből írtál. Teljesen életszerű volt, kedves, aranyos. Annak pedig kifejezetten örültem, hogy Frodó nem lett egy kis rosszcsont, pedig ilyen történeteknél könnyű ebbe átcsúszni… A végén pedig nagyon jó volt a csattanó.
Sok szép pontot kívánok! :) (És ne haragudj, hogy ilyen rövid a vélemény; én sajnos nem tudom szétbontani a pontozási szempontok szerint…)
Szeretettel
Merilwen

Alavel 2015.08.03. 12:08:06

@Ziaw: Szia! Kíváncsi lennék így utólag, hogy tényleg rám tippeltél-e:) Köszönöm, örülök, hogy tetszett! Egyébként pont ez volt a cél, próbáltam Tolkien-szerűen fogalmazni, mert tényleg nagyon kellemes a stílusa, ezt szerettem volna visszaadni nektek. Köszönöm a pontokat és a kritikát is, nagyon jót tettek a kis lelkemnek:3
Üdv: Alavel:)

Alavel 2015.08.03. 12:24:11

@DaeMoon: Szia! Örülök, hogy tetszett! Igazából nem egészen egyedi, Raistlin-nak van egy hasonló írása (nefelejcs), úgy értem, ahol Frodó még gyermek, ami egészen fantasztikus, és nagy hatást is tett rám.
Pedig a főkulcs miatt nagyon aggódtam, hogy nem megfelelően használtam, még egy ideig szó szerint is bele szerettem volna tenni, de akkor szerencse, hogy nem tettem:D
Igen, szegény Gandalf nem kapott túl nagy szerepet, én is úgy érzem, hogy szinte csak egy hajszál választja el attól, hogy a történet bábja legyen.
A tőmondatokkal az a helyzet, hogy tartok a hosszabb mondatoktól, mert nagyon könnyen belegabalyodok, főleg késő este. Ha most emiatt egy pontot is veszítettem, azt gondolom, hogy legyen. Inkább legyen egy, mint több, az értelmetlen mondatok miatt:D
Köszönöm a kritikát és a pontokat, a jövőben azért megpróbálok figyelni, nehogy túlszaporodjanak a tőmondataim:)
Üdv: Alavel

Alavel 2015.08.03. 19:19:59

@Minnie Black: Szia! Igazából az előző válaszom eleje neked szólt, csak a nagy görgetésben teljesen megkavarodtam, elnézést><" Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett:) Tényleg, nem is gondoltam volna, hogy így fog tetszeni. Mi több, mivel sajnos az utolsó utáni pillanatra hagytam a befejezést és átnézést, még csak nem is tetszett az írásom. De zek szerint még se volt olyan rossz:D Hálásan köszönöm a kedves szavakat és a pontokat is! Üdv: Alavel

Alavel 2015.08.03. 19:33:09

@Konek0: Szia! Nálad, mint meris olvasómnál nem tartom kizártnak, hogy tudtad előre kilétemet:D Hú, igen, elég nagy bitangságra sikerült rávilágítanod, hidd el, nagy facepalm voltxD A tölgyfának csupán annyi volt a jelentősége, hogy imádom a tölgyfákat:D Gandalfnak sajna nem volt lehetősége kibontakoztatnia határtalan bölcsességét, de ha nem is szedtem ezt sorba, azért jelen volt:D
A fogalmazásomat illető részt nem értem pontosan, hogy érted, tehát nem is szándékos, egyszerűen így jön ki><
Hú, az a zsemlye:DD Nem is tudod, hányszor töröltem ki, és aztán írtam vissza, hogy jó lesz ez? De akkor jó lettˇˇ A cím... hát, igen. Sajnos ebben nem jeleskedem, a fejezet címekkel is mindig bajban vagyok, már bánom is, hogy nem számozással jelöltem meg őket.:D
Végül örülök, hogy tetszett, és köszönöm a kritikát és a pontokat^^ Jó volt egy ismerős arcot látni a pontozók között:)
Üdv: Alavel:)

Alavel 2015.08.03. 19:36:42

@Merilwen: Szia! Utólag örülök is, hogy Bilbót nem sikerült megszereznem:D Frodót illetően próbáltam megtalálni az arany középutat, és csak annyit tettem bele rosszcsontságból, amennyit szükségesnek éreztem. Hiszen a könyv szerint se volt mintagyerek:D Örülök, hogy tetszett, és a kritikádnak is!^^
Üdv: Alavel:)

Ziaw 2015.08.03. 21:28:37

@Alavel: Szia! Igen, rád tippeltem. :-) nagy pofáraesés lett volna, ha nem te vagy :-D
süti beállítások módosítása